Our Work Starts Now

A “pár napon belül” kifejezés, amit ennek a bejegyzésnek a megjelenésére vonatkozólag használtam, végül elég tág értelmezést nyert.

Ez egyrészt a kezdeti lámpaláz számlájára írható, másrészt annak köszönhető, hogy – bármilyen szürreálisnak hangzik is elsőre – nagyon mélyen megrázó számomra a téma, amiről írni fogok.

Ez a téma pedig az elnökválasztás és annak következményei.

November 9.-e reggelén sokakkal együtt én is a lábon kihordott szívinfarktus előjeleit véltem felfedezni magamon, amikor realizáltam, hogy egy egészen új korszak hajnalára ébredtem. És bár semmilyen módon nem szimpatizálok Donald Trumppal, a kétségbeesésem fő okának nem azt nevezném meg, hogy egy olyan férfi áll az Egyesült Államok élére, akire a macskám etetését is vonakodva bíznám rá.

Ennél sokkal nagyobb a baj.

Egy alapvető igazság a demokráciáról: Egyetlen vezetőnek sincs nagyobb hatalma, mint a népnek, amitől kapta. Azt, hogy a dolgok így alakultak, nem egy szerencsétlen sorscsapásnak köszönhetjük. Hanem férjeknek, feleségeknek, munkatársaknak, barátoknak, az eladónak a boltban, az öreg bácsinak a metrón. Olyan lehet most Amerikában utcára lépni, mintha minden sarkon ellenség leselkedne ránk. Mintha egy árulás áldozatai lennénk. Mintha átvertek volna minket. Mindazokat a nőket, feketéket, muszlimokat, mexikóiakat, homo-, bi- és transzszexuálisokat, akik próbáltak hinni abban, hogy az évtizedeken át folytatott kemény és áldozatokkal teli küzdelem, ami azt hivatott bebizonyítani, hogy minden ember egyszerűen EMBER, lassan, de jó úton halad. Hogy az olyan egyszerű igazságokat, mint hogy a nemi erőszak rossz, nem kulönben az az iskolákban fegyverrel rohangálás, vagy a segítségre szorulók fallal való elbarikádozása, már nem kell senkinek magyarázni.

Most kiderült, hogy mindannyian álomvilágban éltek.

Hogy miért fáj ez az én lelkemnek annyira? 

Mert azt hiszem, ha létezik manapság mondat, ami rosszabbul hangzik annál “Fiatal, biszexuális nőként az USA-ban élek.”, akkor az ugyanez a kijelentés Magyarországgal a végén.

Mert valljuk be, azért a mi házunk táján sincsenek éppen patinás rendben a dolgok. És azt hiszem, ha van valami, amire a most zajló események felhívhatják a figyelmet, az ez.

Országunk miniszterelnöke nyilatkozataiban az elsők közt foglalt állást Trump mellett. És ahogy az elnököt sem, Orbán Viktort sem szeretném az írásom középpontjába állítani. Amit ki szeretnék hangsúlyozni, hogy ahogy Amerika csalódott a saját állampolgárainak egy részében, ugyanolyan csalódottsággal és szomorúsággal tekintek én is sokszor a korülöttem élők gondolkodására, az elfogadás hiányára. Az emberekből sugárzó taszító gyűlöletre, amikor szembekerülnek valamivel, ami egy kicsit is innovatív, kicsit is új.

Az elmúlt napokban az Államok szerte több városban is szerveződtek – többnyire – békés megmozdulások. Sok médiafelületen ezek úgy lettek reprezentálva, mintha a tömeg csak így akarná kiengedni a gőzt, levezetni a feszültségét. Hiszen irreális lenne abba a hitbe ringatniuk magukat, hogy ez változtat a tényen: a republikánusoké a győzelem. Számomra mindennek teljesen más jelentése van. Az éjszakába nyúló protestációk, a magasba emelt “Not my president” és “Love trumps hate” táblák, mintha azt üzennék: “Még itt vagyunk. És nem megyünk sehova. Lehet, hogy az időt nem forgathatjuk vissza, de azt megígérhetjük, ha bármi olyat próbálnának tenni ezzel az országgal, ami nem helyes, küzdeni fogunk ellene.”

És az ok, amiért belefogtam ennek a blognak az írásába, valami ehhez nagyon hasonló.

Remélem, hogy egy nap majd mi is elmondhatjuk magunkról, hogy kiálltunk a helyes értékekért.

image

Meszti

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s