Awful Pick Up Lines & Free Life Coaching – Boys Do NOT Know It Better

Ezt a posztot szeretném azzal kezdeni, hogy leszögezem: a szerelem csodálatos dolog.

Egy boldog, építő jellegű párkapcsolatnál két egyenlő fél között, akik törődnek egymással és támogatják egymást, nincs szívmelengetőbb. De legyünk őszinték, ez amilyen gyönyörű, ugyanolyan ritka és ami nagyon fontos, csak két olyan személy képes ilyen őszinte érzelmek kimutatására egymás iránt, akik már ismerik saját magukat, tisztában vannak igényeikkel, és nem a komplexusaiktól való függésben élnek. Hiszen egy önmagával harcban álló ember ugyanezt a belső bizonytalanságot vetíti ki partnerére is, amivel megmérgezi a kapcsolatot.

Emiatt életünk során kulcsfontosságúak azok az időszakok, amiket egyedül töltünk, mert ilyenkor lehetőségünk nyílik arra, hogy figyelmünket teljesen önmagunk felé fordítsuk, jobban megismerjük saját személyiségünket, javítsunk a hibákon, tanuljunk, fejlődjünk.
És abban is hiszek, hogy a jövőbeli választottunkat nem tudatos keresés eredményeként fogjuk megtalálni. Az, hogy ráleljünk valakire, aki megragad minket, nem lehet egy terv része. Biztosan vannak ez alól kivételek (én is hallottam már sikersztorikat), de alapvetően, ezeket a dolgokat nem lehet siettetni.

Nemrég én is egyedülálló lettem, és ahogy minden nővel történne ilyenkor, kicsit megszaporodtak az értesítések a telefonomon. Bárkinek, aki ismerkedni szeretne, nagyjából a következőket szoktam elmondani: “Köszönöm, hogy szépnek/szimpatikusnak tartasz, én nem keresek párt, de nagyon szeretek új embereket megismerni, szívesen beszélgetek veled is.”

Volt aki ezt személyes sértésnek vette, mondván biztosan ő nem tetszik nekem, miért is nem mondom a szemébe. Volt aki értetlenül kérdezte : “Szemétláda a volt barátod, mi?” Más figyelmen kívül hagyta az egészet, mintha a “nem”, csak egy olyan igen lenne, amit kicsit erőltetni kell, majd amikor észrevette, hogy tényleg nem fog sikerrel járni, megsértődött. Volt aki obszcén jelzőkkel illetett, de olyan is akadt, aki egyszerűen egyből elbúcsúzott.

giphy

Az ő gondolkodásukkal összeegyeztethetetlen volt a tény, hogy egy nő jól megvan egyedül. Mintha én egy olyan életforma lennék, ami genetikailag képtelen az önálló, független létezésre és mindig rászorulna valakire, vagy valamire.
De itt nem áll meg a sértő megnyilvánulások áradata. Bár nem néztem tüzetesen utána azok szakmai múltjának, akikkel szóba elegyedtem, azt hiszem, valamilyen oknál fogva vonzom az olyan férfiakat, akikben egy lelkes, ifjú puritán lelkipásztor intuíciói vesztek el. Mindenki, akivel egy-két szót, maximum pár órát beszélgettem tartogatott számomra valamilyen életvezetési tanácsot, arra vonatkozólag, hogyan ‘funkcionálhatnék’ jobban nőként. Összeállítottam egy válogatást a kedvenceimből.

  • Egy fiúnak említettem, hogy pultosként dolgozom a tanulás mellett, és bár nem ebben képzelem el a jövőm, hasznos dolgokat sajátítottam el. A válasza: “Igen, legalább jobban ki tudod majd szolgálni a férjedet.”
  • “Ne zabálj fánkot, el fogysz hízni.” – tanácsolta nekem egy srác. Elárultam neki, hogy bár nem vagyok kifejezetten vékony, én teljesen boldog vagyok a testemmel és egy falat édességről sem mondanék le soha a súlyom miatt aggódva. Érthetetlen volt számára.
  • “Túl sok rajtad a smink a képeiden, a férfiak a természetes szépséget szeretik.” – javasoltam neki, hogy akkor ezek a férfiak mindenképpen hordjanak kevesebb sminket. Megsértődött.
  • Egy úriembernek egy bókjára viccből olyasmit reagáltam, hogy tudom, hogy jól nézek ki. Erre ő így felelt – “Ezt majd akkor tudom eldönteni ha látlak élőben. Azért a smink, ruha sokat dob, majd ha reggel is szép vagy, mikor felkelsz mellettem, akkor oké.” – Talán nem árulok el titkot ha elmondom, azóta sem keltünk egymás mellett túl gyakran.
  • Egy másik alkalommal elmeséltem valakinek, hogy a barátnőm rosszul van az előző esti buli után. Erre ez a válasz érkezett: “Úgy ki szoktam röhögni azokat a lányokat, akik leisszák magukat.” – mikor kifakadtam, hogy mégis milyen jogon kritizálja a barátnőmet, megismételte, hogy szerinte egy hölgynek ciki sokat innia és külön megbotránkoztatta, hogy nem lehet ezzel egyet érteni.

Ezeknek az embereknek a fejében kivétel nélkül az a kép alakult ki a “nőkről”, hogy olyan teremtmények, akiknek a legfőbb feladata a férfiak, és a társadalom elvárásainak való megfelelés, akiknek a boldogsága attól kellene függjön, hogyan gondolkoznak róluk és akiknek minden élettapasztalata és cselekedete egy célt kellene hogy szolgáljon: mások igényeinek kielégítését.
Azoknak, akik ilyen elképzelésekkel élnek ajánlanám, hogy vegyenek egy kutyát.

Viszont ez nem egy férfiakat megcélzó blog – tehát az üzenetem sem elsősorban nekik szól.
Szeretném kiemelni, hogy erről az iszonyatos gondolkodásmódbeli hibáról nem feltétlenül ők tehetnek. Senki nem születik így. Nem véletlenül lepődtek meg egytől egyig azon, ahogyan reagáltam. Előttem valószínűleg senki nem reagált még így. Senki nem kérte ki magának mindazt, amit én helytelenítettem. Senki nem mondta nekik, hogy egy kapcsolat nem alapulhat a partnerünkkel szembeni irreális elvárásokon. Hogy csak olyan dolgokat követelhetünk meg másoktól, amiket magunktól is. Hogy nincs jogunk kritizálni valakit, csak azért, mert nő. Hogy az emberi értékek nemtől függetlenek és csak akkor lelhetünk boldogságra valaki mellett, ha túllendülünk a társadalmi normákon és mélyebb dolgok után kutatunk. És hogy IGEN, lehet egy nő emberként is érdekes, és sokszor érdemes beszélgetni vele úgy is, ha soha nem fogod megdugni, mert talán az lesz életed legjobb beszélgetése.

tumblr_mo1fwuofz31s7gnr1o1_400

Sőt, valószínűnek tartom, hogy azok az emberek, akiknek feladata lett volna ráébreszteni őket ennek az egésznek a helytelenségére, nem hogy hallgattak, de egyenesen támogatták őket. Édesanyák, akik azt mondták a fiaiknak, hogy olyan lányt találjanak, aki “rendes”, nem volt sok fiúja, tud főzni, mosni, takarítani, (mert hát mi más is tenné őket értékessé). Olyan barátnők, akik úgy öltöztek fel, úgy sminkeltek, úgy viselkedtek, ahogy a párjuknak tetszett, akik az önbizalomhiányukat a másiknak való megfeleléssel kompenzálták, illetve azzal, hogy más lányokkal próbáltak szépségben versenyezni, lekurvázták, kritizálták őket. És persze külön örültek annak, ha a szerelmük is ezt tette.

Mégis miből és hogyan tanulhatták volna meg ezek a fiúk, akikből közben felnőtt férfiak lettek, hogy mi a helyes bánásmód a másik nemmel szemben?

Amire tehát szeretném felhívni a figyelmet ezzel az írásommal, az az, gondolkozzunk el rajta, hogyan viselkedünk a férfi ismerőseinkkel. Együtt nevetünk velük, amikor lányokat tesznek nevetség tárgyává? Leszóljuk a párunk exét? Bóknak vesszük, ha azt mondják nekünk “Te szebb vagy, mint ő”? Kritizálunk más nőket férfiak szeme előtt? Vagy egyáltalán: kritizálunk más nőket? Mert amíg ezeken a szokásokon nem változtatunk, a velünk szembeni bánásmód sem fog változni. Tiszteljük egymást. És tiszteljük saját magunkat. Azt, hogy hogyan állnak hozzánk, nem mindig tudjuk befolyásolni, de reakciónkért egyedül mi vagyunk a felelősek.

Meszti

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s