Legalább az unokáiknak jó legyen

A nők helyzetéről a hazai munkaerőpiacon

Azt mondják, a szépség veszélyes, de az intelligencia halálos.

Aki ezt a frappáns és kedvelt szállóigét életre keltette talán sosem gondolta volna, milyen ironikus igazságot fogalmazott meg. Az intelligencia manapság valóban szinte halálos, de legalábbis komplikálttá teheti birtokosa életét, mert egy olyan helyen kell értékesítenie, ahol az árát igen alacsonyan mérik: a magyar munkaerőpiacon.

Bár Magyarországon már 1982-ben kihirdetésre került a CEDAW egyezmény, amely céljaként tűzi ki a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetések leküzdését, olyan jól csengő alapelvekkel, mint az egyenlő munkáért egyenlő bér elve, a célegyenestől nagyon messze vagyunk. A Women in Work Index szerint, ha a jelenlegi átlagos javulási tendenciákkal számolunk, még majd 100 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a bérszakadék bezáruljon.

De hogyan lehetséges ez?

Érdekes, hogy a számadatok alapján, még mindig “szorgalmasabbak” vagyunk, mint férfi társaink, ugyanis sokkal kevesebb a munkanélküli nő és az egyetemeken is többségben vannak a női hallgatók. De nem mindegy, hogy hol dolgozunk. A női munkavállalóknak túlnyomó többsége alkalmazott. Vállalkozóként alig több, mint a negyedünk van jelen a piacon és mondanom sem kell, hogy vezető, befolyásosabb pozíciókban sem túl gyakran látni hölgyeket. A mai itthoni politikai elitben pedig csak pislogunk ha néha-néha megpillantunk valakit a nemünk képviselői közül.

Persze nem vitatom el, hogy hazánkban is nagy eredményeket értünk el a múltban a nők emancipációját illetően – végülis boszorkányt már nem égetünk és még szavaznunk is szabad – de odáig egyelőre nem sikerült eljutni, hogy karrierépítés közben ne jöjjön szembe velünk lépten nyomon a

“Nőknek nem való, érzelmileg manipulálhatóak, a család a munka rovására megy, nem jó vezetők, nem elég határozottak.”

És akkor még nem is beszéltünk a rossz szokásainkról. Nevezetesen arról, hogy mi nők is megöregszünk és előtte valamikor esetenként szülni is szoktunk.

A gyermekvállalási kor, az öregség, vagy ha már kisgyermekes anyuka vagy, szinte ellehetetleníti az álláskeresést. Az apukáknak felénk esélye sincs otthon elbabázni az első két évet, részben a pénz miatt, részben mert sokukból sikerült a társadalomnak családapa szerepre alkalmatlan macsó-prototípust nevelnie, utolsó és legszomorúbb sorban pedig azért, mert aki mégis szeretne főállású szülő lenni, nem bírja elviselni az őt övező társadalmi megbélyegzést.

Az a superhős anyuka, aki mégis úgy dönt, hogy visszamegy dolgozni (már ha van még hova), teljes munkaidőben fog dolgozni.

Mert hogy, bár igaz, hogy ebben is sokat fejlődtünk már, még mindig keresve is alig találni rugalmas munkaidejű, részmunkaidős, vagy ne adj isten otthonról végezhető munkát Magyarországon. Marad hát a 8 órázás, otthon talán csak plusz egy “háztartásbeliként”, ha vagyunk annyira modern család, hogy valamibe azért apu is besegít.

És minél lejjebb megyünk a ranglétrán a munkaidő annál rugalmatlanabb.

Meg úgy egyáltalán, minden rosszabb, ha a ranglétrán lefelé megyünk. A munkahelyi zaklatás is.

És ha már olyan gyakori téma az elmúlt hónapokban, hogy mindenkinek a könyökén jön ki, akkor is muszáj beszélni a munkahelyi zaklatásról.

Az első munkahelyem egy vendéglátóhely volt. Egyszer visszakértem az üzletvezetőnktől egy tízest, amit be kellett tennem a kasszába. Mikor megköszöntem azt válaszolta, hogy ha nálam ez ennyi akkor felmehetünk az irodájába van ott még egy pár tízese.

Volt olyan felettesem is, akit nagyon kedves srácnak tartottam, amíg nem kezdett el magáról pucér fotókat küldözgetni facebookon.

A fentebbi idézetet, a nők alkalmatlanságáról a vezetői pozíciókra sem a netről szedtem össze, hanem egy kedves kollégától a múltamból.

És persze voltak nagyon szuper élményeim is, amikre a mai napig örömmel gondolok vissza. Sőt, feminista kollégáim is akadtak és remélem akadnak majd egyre többen a jövőben is.

Persze “nem nagy dolgok ezek, már megszoktuk őket”. Hiszen a nők jelentős része bővíteni tudná ezt a kis válogatást. Ezért is marad az esetek többsége bejelentetlenül. A szomorúbb indok azonban, hogy szinte minden bejelentett esetben az áldozathibáztatás és a körülmények változatlansága, amit a panasztevésre válaszul kapunk, sok történet van arról, hogy a hölgy, miután panaszt tett, évekig dolgozott még együtt a kedves úriemberrel.

Szóval hogyan tovább?

Ha a társadalom túlnyomó többsége és az aktuális politikai vezetés nem reagál az ilyen jellegű problémákra és nehézségekre, milyen eszköz van mégis a kezünkben? Mi az amit napi szinten tehetünk azért, hogy ha a gyerekeink generációja még nem is, de az unokáink már csak rémtörténet formájában halljanak arról ami nekünk még csakhogynem természetes?

Valami nem jó? Tedd szóvá!

Ha a munkatársadat jobban érdekli a dekoltázsod, mint a hó végi kimutatások ne egy garbóval orvosold a problémát, hanem azzal hogy kiállsz magadért! Sok esetben, már azzal is lehet eredményt elérni ha csak az adott személy felé fejezed ki nemtetszésedet, hiszen az ilyen jellegű oktatás és az etikai normák letisztázatlanságának következtében sokan nem is realizálják, hogy viselkedésük sértő lehet. Amennyiben ez a módszer eredménytelen ne félj felsőbb szinteken, vagy más platformokon segítséget kérni. A magabiztosság erény.

Irány az ismeretlen! Nincs út? Csináljunk egyet!

Ha a meglévő lehetőségek nem engednek kibontakozni, ne félj valami újba kezdeni. Amikor a saját üzletedet építed, nem kötnek az átlagbérek és nincs ledolgozandó 8-10 óra. Nézz mindig innovatív lehetőségek után. Indíts el egy vállalkozást. Kezdj otthoni, laptopon is kivitelezhető projektekbe. Ma már bőven láthatunk példákat arra, hogy valakinél nagyon is működött ez az életforma. Ha kicsit többet kutakodsz szuper workshopokat előadásokat is fellelhetsz a témában. Próbáld meg, amit eddig sosem mertél.

Támogass más nőket.

Obama, miután felfedezte a Fehér Ház hölgy dolgozói közötti mechanizmust, amellyel leküzdötték a munkahelyi mansplaininget(amit azért kell angolul leírnom, mert a nyelvünkben még csak szó sincs rá) – amennyiben az adott meetingen ülők nem vettek tudomást egy nő hozzáfűznivalójáról, a többi női kolléga addig referált rá, amíg mindenki fel nem figyelt az üzenetre – szandékosan elkezdett jobban koncentráni a női véleményekre. Egységben az erő.

(A “kifekudte a pozícióját” narratívát pedig engedjük el. Nem életszerű, nem általános, nagyon kevés példa van rá és csak arra jó, hogy aláássa mások tekintélyét. Ráadásul ugyanúgy nemek közötti hierarchiát feltételez.)

Tudatosan válassz párt.

Egyértelmű kijelentés, amely a gyakorlatban sokszor mégsem kapja meg a kellő hangsúlyt. Elengedvén a poros szállóigét, miszerint “Minden sikeres férfi mögött egy nő áll.”, maradjunk inkább ennél: “Minden sikeres ember mellett egy támogató partner áll.” Hogy párod egyenrangúnak tekinti-e a te szakmai előremeneteledet az övével, megfelelő részt vállal-e a közös felelősségekből és hogy tud-e érzelmileg támogatni, örülni a sikereidnek nem elhanyagolható, mellékes szempontok. Ha úgy érzed, jelenleg nincs ilyen személy az életedben, megalkuvás helyett, inkább próbákozz egyedül. Később megköszönöd majd magadnak.

A nők bevonása a munkaerőpiacra nem csak erkölcsi kérdés. Hozzájárul a GDP növekedéséhez, gazdasági fellendülést generál és elősegíti az életszínvonal növekedését. Ha mi nyerünk, mindenki nyer.;)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s