Előítéletekről, őszintén

A Pride margójára.

36879534_1721533487916142_1832800177430200320_n

Középiskolában, etika tantárgyból egy esszét kellett leadnunk az év végi jegyért. A témája tetszőlegesen választható volt. Az leadott dolgozatokat aztán az utolsó órákban felolvastatták a diákokkal. Én a biszexuális nők helyzetéről írtam a magyar társadalomban.

Ötöst kaptam. De nekem nem kellett felolvasnom.

Ez 4 éve történt. És akkor ott, négy éve megállt az idő.

A mostani párom férfi, mindketten középosztálybeli, fehér fiatalok vagyunk, tökéletesen beleillünk a “normál társadalom” biodíszletébe. Ha nem mondom, nem is derül ki soha, hogy biszexuális vagyok. És ez ma már boldoggá tesz. Pedig büszke vagyok arra, aki vagyok, mindig is büszke voltam, ez hozzám tartozik, ez tesz teljes emberré.

Mégis, ha felmerül bármilyen téma, ami érintené ezt a kérdést, bár hazudni nem szoktam, amíg a helyzet megengedi diszkréten hallgatok. Ha személyesen beszélgetnénk, talán neked sem mondanám el. Pedig te meg vagy győződve arról, hogy elfogadó vagy.

Nem vagy az.

Mert bármilyen viszony is volt közöttünk ezt megelőzően, ahogy kiejtem a számon a bűvös szót, minden egy csapásra megváltozik. Kezdetét veszi egy olyan beszélgetés, amit életem legkínosabbjának titulálnék, ha nem estem volna át már vagy 100 hasonlón. Te elkezdesz fura arcot vágni, vagy épp felcsillan a szemed. Először biztosítasz majd arról, hogy támogatsz, elmeséled majd, mennyi meleg barátod van. Arról fogsz beszélni, hogyan jutottál el az elfogadásig, vagy éppen kapsz az alkalmon és beavatsz egy bizarr kísérletezésed történetébe, amikor egy ferde estén a legjobb barátnőddel egy szórakozóhely mosdójában csókolóztál. Ha férfi vagy, arról kezdesz majd áradozni, hogy milyen vagány vagyok, miközben egy pornófilm jár a fejedben, amit múlt héten egy magányos estéden láttál. És aztán előállsz majd a legkellemetlenebb és legképtelenebb kérdésekkel.  – A barátod tud erről? Hogyan viszonyul hozzá? Mikor jöttél rá, hogy a nők is tetszenek? Attól, hogy barátod van, még ugyanúgy megnézed a lányokat is? Amikor egy fiúval vagy együtt, nem hiányzik a másik nem? – Ha nagyon kíváncsi és közvetlen természet vagy, talán érdeklődsz majd azután is, hogyan szexelünk.

Ha szerencsém van, itt véget ér a vallatásom, de már azon sem lepődök meg, ha onnantól kezdve az összes barátodnak úgy mutatsz majd be, hogy valamilyen formában megemlíted a szexuális beállítottságomat. Amire aztán mindenki reagálni fog és azon kapom magam, hogy egy végtelen spirálba kerültem, ami lassan beszippant.

És minderről te egyáltalán nem tehetsz. Mert te jót akarsz és én ezt érzem. Minderről az a rendszer tehet, amiben a melegjogokért való küzdelem még mindig egy mindennapos harc. Ahol még vita tárgyát képezheti, hogy lehet e család két férfi együttéléséből. Ahol van a társadalomnak egy olyan rétege, aki azt hiszi, hogy ha melegeket lát, attól meleg lesz a gyereke. Akinek problémát jelent, hogy meleg lesz a gyereke. Ahol a transzneműség mibenlétéről a legtöbbeknek csak homályos elképzelései vannak. Mert a társadalom egyik fele még nem érett meg arra, hogy megértsen és természetesként fogadjon el olyan dolgokat, amiben a másik fele a mindennapjait éli.

A két véglet között pedig ott állsz te és keresed az arany középutat. Bizonygatni próbálod, hogy nem is tartasz annyira különbözőnek, de a fejedben vonalat húzol kettőnk közé. És így leszek én egyszerre hétköznapi emberből egy attrakció, valami más, valami megértésre és támogatásra szoruló, vagy valami inkább messziről kikerülendő. Miközben a valóságban ugyanolyanok vagyunk.

Tekintettél valaha máshogyan egy emberre a szeme színe miatt?

Pedig az, hogy kit és hogyan szeretek, nem tesz minket különbözőbbé, mint amennyire szemünk színe különbözik.

Véget ért a Pride hónapja és ha szeretnéd, hogy idén ne nyom nélkül múljon el, fogadj meg egyvalamit. Ha legközelebb megtudod valakiről, hogy meleg,

csak viselkedj természetesen. 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s