Mennyire a miénk a testünk? II. – Gondolatok fogamzásgátlásról és abortuszról

A tavaszi nap első sugarainak hatására, félretéve minden introvertált, kilenckor az ágyban teát szürcsölgetős nagymamaenergiámat pár barátommal karöltve elmerészkedünk egy egyetemi házibuliba.

Az este összességében jó hangulatban telt, bár politológus hallgatókként nem hazudtoltuk meg önmagunkat és két pohár, az asztal alatt talált névtelen bor között megvitattunk olyan témákat is, mint az eutanázia, vagy éppen az abortusz. Még mielőtt kettőt pislogtam volna, már rám szegezett tekintetek kereszttüzében találtam magam, miközben kérdések záporoztak a szoba minden sarkából.

Nálam “radikálisabb” véleménye végülis aligha lehet bárkinek a kérdésben. Már ha radikálisnak számít szenvedélyesen hinni a nők önrendelkezésében, a nem kívánt terhességek valódi okozóinak felelősségre vonásában, abban, hogy ha egy lombikban tartott embrió és egy élő, lélegző, érző felnőtt nő közül csak az egyiket menthetnénk ki egy égő házból, épelméjű emberként nem kérdés, melyiket választanánk. Hiszek az emberi élet szentségében és feltétlen védelmében – ami nem áll meg az élet fizikális védelménél, hanem az emberi jogokra, az élhető élethez való jogra is kiterjed és minden nőt megillet.

IMG_2322

Sokan nem értenek egyet velem, ami előfordul, ha a világ talán legkényesebb erkölcsi dilemmájáról beszélünk.

De most komolyan ez itt a lényeg?

Magyarországon jelenleg európai viszonylatban is nagyjából liberálisnak mondható abortuszszabályozás van érvényben. Azonban miközben egyes országok azon dolgoznak, hogy a társadalmi nyomás hatására lazítsanak a keresztény-konzervatív ideológia által dominált abortuszpolitikájukon, addig hazánkban az uralkodó retorika hatására több oldalról is érkeztek és érkeznek kezdeményezések arra vonatkozóan, hogyan lehetne különböző módokon korlátozni az érintett nők terhesség-megszakításhoz való hozzáférését, vagy éppen, ha ez nem megy, legalább lelkileg megnyomorítani őket egy életre – lásd Dúró Dóra szívhangmeghallgatós tervezetét. Az ilyen irányú próbálkozások legfrissebb gyöngyszeme az az EMMI, illetve a Katolikus Egyház által támogatott nőgyógyászati továbbképzés, melynek feltétele, hogy a jelentkezők vállalják, legalább az év végéig nem végeznek abortusz, és nem írnak fel fogamzásgátlót.

Ez a konstelláció több szempontból is érdekes, főleg mert:

1,  Szociológiai kutatások szerint a magyar társadalom túlnyomó többsége a fogamzásgátlásról való gondoskodást a nők felelősségének tartja – igen, jól olvastad: dacára minden kockázatának, nehéz beszerezhetőségének, egészségügyi veszélyeinek és mellékhatásainak, komplikált használatának stb.,

2, A megszületett gyermekekről való gondoskodást is elsősorban női szerepkörként jelöli meg,

3, Az abortuszt viszont általánosan elítéli – és megint csak, valahogy ezért a döntésért is az érintett nőket állítja pellengérre.

Hol van a logikai összefüggés ezek között a tények között és egyáltalán hogyan védi ez az élet szentségét és a születendő gyermekeket?

A válasz egyszerű. Sehogy.

Ha valóban a fent említett célokat szeretnénk megvalósítani, rengeteg működőképes eszköz lenne a kezünkben: jobb minőségű és nyitottabb szexuális oktatás már fiatal korban, a konszenzus és a férfiak felelősségének hangsúlyozása, olcsóbb, biztonságosabb, könnyebben hozzáférhető fogamzásgátló eszközök.

Az abortuszpolitika azonban, – dacára az azt övező felfokozott kedélyeknek, az erkölcsi köntösnek, amelybe burkolva a nyilvánosság szeme elé tárják – ahogy a neve is mutatja, elsősorban politikai kérdés. Az emberek, jelen esetben a nők feletti kontroll kérdése, egyben mindennél megbízhatóbb mércéje annak, mennyire vannak kiszolgáltatva az államnak, illetve az őket körülvevő társadalomnak. A kiszolgáltatottság egyet jelent a kontrollálhatósággal,  egy kontrollálható társadalmi csoport pedig kevésbé domináns, a hangja gyengébb, a problémáit könnyebb a szőnyeg alá söpörni.

Lehet eltérő véleményünk a reproduktív jogokat illetően. De úgy gondolom, ahelyett, hogy vérre menő hadakozásba kezdenénk azon, hány órás-perces korban, milyen stádiumban és milyen formában kezdődik az élet (higgyétek el, nem fogjuk tudni eldönteni), végre elkezdhetnénk feltenni a valódi kérdéseket.

 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s