Kedd óta bejárta az internetet Elza esete, az Alföldi, falusi édesanyáé, aki a közelmúlt egyik leggyomorforgatóbb szexuális visszaéléséről számolt be. Mivel az elkövetők egyike a kormánypárthoz köthető, „köztiszteletben álló” személyiség, a narratíva egyből a politika irányába terelődött és mindenki a polgármester válaszára vár, aki eddig nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben.

Egyetlen kérdés merült fel bennem ezzel kapcsolatban: Ki a fenét érdekel?

Kit érdekel, mikor végre itt van egy nő, aki ha álnévvel is, de fel merte vállalni a történetét. Egy olyan történetet, ami – ne legyenek kétségeink – nagyjából heti, ha nem napi szinten fordul elő másokkal, máshol: olyanokkal, akiknek nincs presztízsük, pénzük, akiknek nem hallható a hangja. Akik úgy érzik, jobb, ha csenben tűrnek, mert jogosan félnek attól, hogy a végén ők kerülnek még lehetetlenebb élethelyzetbe. Itt van valaki, aki feljelentést tett, aki a nyilvánossághoz fordult, mert nem hajlandó szó nélkül elviselni a megaláztatást. Mert annak ellenére, honnan jött és min ment keresztül tisztában van a jogaival és emberi értékével. Aki ki meri mondani, hogy ha prostituált lenne sem bánhatnának így vele – vagyis máris jobban érti a konszenzus lényegét, mint a magyar társadalom túlnyomó többsége.

Pontosan az ilyen nők azok, akiknek a történetéből erőt meríthetünk, akikre mások is támaszkodhatnak, akiknek a hatására egyre többen elő mernek hozakodni a múltbéli, vagy jelenkori sérelmeikkel és közösen hatékonyan tudnak tenni az erőszak és elnyomás ellen.

Ehhez pedig le kell számolnunk az áldozatkoncepcióval. Azzal a kényszerű elképzeléssel, hogy a bántalmazott nők csak tehetetlen elszenvedői lehetnek az őket érő igazságtalan bánásmódnak, nem pedig aktív részesei, sőt vezéregyéniségei a szexuális visszaélések elleni harcnak.

A nőjogi problémák közül sok szól valójában a politikáról. Ez nem. Ebben az esetben a politika csak intézményesíti azt az általános felfogást, amelyben a szerepek előre le vannak osztva és a fennálló erőviszonyokat mi magunk betonozzuk be a hangsúlyok eltolásával.

Ez nem egyszerűen egy szomorú mese nyomorról, kiszolgáltatottságról és hatalomról. Ez egy erős nő története. Egy példaértékű történet. És talán valami újnak a kezdete is. Egy korszaknak, ahol legelnyomottabb nők, lányok és anyák hangját is kénytelen lesz meghallani a társadalom.